2. rész

Sziasztok! Új rész. Ne haragudjatok a késésért. El sem hisztitek, mennyi dolog történt velem. Nem írom le, mert akkor azzal betelne az egész bejegyzés, szóval jó olvasást mukik. Köszönöm az eddigi 18 feliratkozót a  2100+ -os oldalmegjelenítést.  És kaptam egy díjat *--* Azért is hálás köszönet, s a gyönyörű fejlécért is.  SZAVAZÁS VAN OLDALT. Szeretlek titeket. puszii 

Mindennapok, fűszerezve egy találkozással

_______________________________________

Az álmok világában minden olyan jó, kellemes, egy szóval tökéletes. Olyankor mindenki önmaga lehetett, hiszen senkitől, s semmitől nem kellett tartani. Ezt az idilli pillanatot valóban nem zavarhatja meg semmi? Hát de. Talán mégis. Az ébresztőóra. Ez a tárgy minden ember ellensége. Ágyam mellett volt az éjjeli szekrény, azon pedig az említett tárgy. Lassan kezdtem felnyitni a szemem, de az inkább engedelmeskedett az álommanóknak, mint nekem. Fejemre húztam a takarót. Mikor legközelebb felnéztem az óra kilenc óra harminckét percet mutatott, két órával többet, mint legutóbb. Csak én lehettem ilyen szerencsétlen, hogy szombaton bekapcsolva hagyom az ébresztőt. Remek. Gratulálok magamnak. Letoltam magamról meleg, puha takaróm, s megcsapott a hideg levegő. Jó idő volt, nagyon meleg, de így "frissen kelve" kicsit hűvös. Lábammal a papucsot kerestem, de közben minden másba belerúgtam, ami a földön hevert. Szobám hasonlított egy csatatérre. Mivel többségében bent töltöm az időt, mindent bepakolok, na de kivinni...az luxus. Valami bökött, nagyon szúrt. De vajon mi lehet ez? Félreültem. Nocsak. Egy szem popcorn. Eszembe jutott a borsókirálylány meséje. Az egyik királykisasszony nem érezte meg a borsót, kiről aztán azt hitték boszorkány. Most akkor vajon én is az lennék? Arcomhoz nyúltam. Bőröm selymes tapintású, orrom sem nagy, nem is rücskös. Emily Davis. A képzelőerőd, határtalan. Felálltam. Léptem egyet. Furcsa szokatlan hangot halottam. Megint egy kukorica. Másnak a hó ropog a talpa alatt (persze csak télen), nekem a pattogatott kukorica. Tegnap "csodafilmnéző estét" tartottam. Lehet számotokra ez furcsa, de nem igazán nézek tévét, azonban havonta egyszer megtartom ezt az estét, és kiélvezem minden percét, feltéve, ha nem dobom be a szundít. 

Elmentem letusolni. Egy reggeli zuhany. Nincs is annál jobb. Magamra öltöttem az edző ruhámat. Ipodomat bekapcsoltam, a fülhallgatót bedugtam fülembe, s elindultam futni. Szeretek futni. Mikor lábam a talajhoz ér, olyan mintha szívem dobbanna a járdán, remek érzés. Fülemben pedig tombolt a zene. She's a maniac, maniac on the floor.. A maniac szó annyit tesz, valaki, valaminek a szenvedélyes bolondja. Szó lehet jelent esetben a futásról, másnak olvasásról, zenehallgatásról, mindenféle hobbiról, ami egyénenként változik. Szenvedélyes bolondja lehet mostanában egy tini mindenféle előadóknak, bandáknak. Van egy híres banda. Nevüket nem tudom, de lányok ezrei vannak elszállva tőlük. beteges. Engem ezek szerencsére sosem hoztak lázba. Azokat a srácokat is minden bizonnyal elvakítja a sztárság, nagyképűek, mint minden ilyen fajta ember. Gondolatmenetemet a szemerkélő eső zavarta meg. A cseppek pöttyössé varázsolták az addig egyszínű utcát. Mindenki előkapta a táskájában mélyen lapuló esernyőt, s felhúzta, akinek nem volt újságot tett a feje főlé. Minden angol ember kezében (általában) megtalálható reggel az aznapi napilap. Az egész történés úgy zajlott le előttem, mint valami filmben. Gyorsabbra vettem a tempómat, majd találtam egy zugot, ahol meghúzhatom magam, míg nem csillapodik a zápor. Nem voltam egyedül. Egy magas, barna hajú, barna szemű fiú állt görnyedten a falat támasztva. Szaporán vette a levegőt, gondolom ő is futott. Elfordultam onnan, nem igazán akartam, hogy észrevegyen. Ha tehettem volna, még a falra is felmásztam volna, akárcsak egy pók. Sosem szerettem a túlzott a figyelmet, s ez most nagyon kínos. Nem szeretek idegen emberekkel szóba állni, tartottam tőle mindig is. Rémálmom volt, pedig tudtam, hogy muszáj lesz. Össze vagyok zárva egy tök idegen, izom pacsirta sráccal, aki mellesleg nagyon jól néz ki. Ha az ember ránéz a lába bele remeg. Olyan tipikus macsó, aki mindenre képes lenne a barátnője érdekében. Kemény de egyben mégis vaj szívű. Ámbár én inkább kerülök mindenféle kontaktust, ami csak vele jár. Hangokat hallottam, valami neszt, s lépéseket. Tudtam. Közeledik felém, rémálmom beteljesedett. 

          - Szia. -szólalt meg. Hangja mély, rekedtes, pont olyan ami illik a külsejéhez. 

          - Szia. -válaszoltam félősen, s mellékeltem egy félős mosolyt. 

          - Azt hiszem itt ragadtunk egy időre. Gyorsan biztos nem fog lecsillapodni a ..... - nem vártam meg amíg végig mondja válaszát, egyből szavába vágtam. 

          - Sajnos. Úgy értem, sajnos, hogy esik. - meredeken indult, de kivágtam magam belőle. Alig váltottunk két mondatot, de már is majdnem megbántottam. 

Kínos csend volt. Ő sem, s én sem szóltunk egy szót sem többet. Részben kellemetlen volt a helyzet, de örültem neki. Mindig is tartottam az ilyentől. Szerencsémre hamar vége lett az "öntözésnek", így elindultam. Elindultam volna, de egy kéz megragadta a karom, s visszahúzott. 

          - Várj, hiszen még a nevedet sem tudom. Szeretném tudni ki ez a gyönyörű lány, kivel eltöltöttem szinte egy egész délutánt. 

          - Emily. Emily Davis. És te? 

          - Josh Lanter. A helyi kávézóban dolgozom, ha esetleg lesz kedved, majd nézz be. 

          - Rendben. - Nem igazán törtem magam bővebb válaszon, ennyi is bőven elég volt. 

*

Apropó! Azt még nem említettem. Nem is annyira rég, regisztráltam egy ismerkedős oldalra. Sok emberrel beszélgettem már, de van egy fiú, aki nagyon magával ragadott. Minden eset, sőt általában egész éjszaka vele beszélek. Ő olyan más mint a többi. De, az a helyzet becsapom. Az életemtől semmit sem tud. Beállítottam neki a tipikus hétköznapi tini lány életét, ami neki nagyon tetszik, mondhatni bele szeretett. Ha ez még mindig nem elég, nevem sem valós. Úgy regisztráltam magam, mint: Kristina Mohn. Szégyellem magam miatta, de az életem túl fájdalmas, túl szörnyű ahhoz, hogy valaki talán majd, így belém szeressen. Félek attól, hogy megrémülnek, ha megtudják árvaházban nevelkedtem. Lenéznek majd. Senkire sem tartozik a múltam, csak rám. Csakis kizárólag rám. A fájdalmamon osztozni nem lehet, segíteni sem tud senki...

Harold Edward Styles

A minap olvastam egy szörnyű balesetet az újságban. A lány még csak tizenhét éves volt. Elveszítette édes anyját, édes apját. Nem ismerem a lányt, de a szívem majd megszakad érte. Minden erőmmel azon leszek, hogy őt megtaláljam, s segítsek neki. Bele gondoltam, velem mi lenne hasonló helyzetben. nem élném túl. Biztosan öngyilkos lettem volna, vagy valami hasonló. Az élet mit ér szülök nélkül? Ha nincsen, ki megmondja mi a helyes és mi nem. Nincsen kitől tanácsot kérj. Az élet szülők nélkül üres. Nem kapható meg az a szeretet, amire egy embernek szüksége van. Sem az a támogatás. Az élet Nélkülük semmit sem ér. Nem tudom miért, ilyent még nem éreztem. Nekem ezt a lányt meg kell keresnem, s segítenem kell. 

Következő rész:  A következő rész, 7 megjegyzés után jön. Ha meglesz, jön a 3. rész. Hajrá! És ne feledjétek! Szavazzatok oldalt. puszii